GIB 8!: találkozó Breslauban

A múlt héten, szeptember 17-19. között Breslauban tartották a GIB 8!, azaz Egészségesen a szakmai életben, Egészségkompetencia mint minőségi faktor című projekt találkozóját. A lengyelországi tapasztalatokról Baukó Anita Esztert, a program koordinátorát, a BéKSZI Zwack tagiskolájának igazgatóhelyettesét kérdeztem.

- Mindhárom lengyel partner intézményét megismertük. Ezek a következők: Zespól Szkól Budowlanych im. gen. Józefa Bema (Bem József Építőpari Képző Központ), Zespól Szkól Zawodowych Nr 5 (5. számú Szakképző Iskola), DIR Dolnoslaska Izba Rzemieslnicza we Wroclawiu (Alsósziléziai Ipartestület). A két iskolában lehetőség volt az épületek meglátogatására, a gyakorlati képzések helyszíneit láttuk, és tanítási órákra is bepillanthattunk – mondta Baukó Anita Eszter. - Az épületek kialakítása, elrendezése nagyon kellemes benyomást tett ránk. A magyarországi gyakorlattól eltérően 2-3 tanárnak van saját tanterme vagy szertára, ahol a könyveit, segédanyagait tarthatja, ahol nyugodt körülmények között készülhet fel az óráira.
A program koordinátora arról is tájékoztatott, hogy a találkozó folyamán a partnerek bemutatták az eddig elkészített tananyagokat, és egy-egy konkrét gyakorlatot ismertettek a többiekkel. Szlatki Dániellel bemutatták röviden a 8 órányi tananyagot, és konkrétan az összefoglaló órára tervezett társasjátékot is prezentálták, ami nagy sikert aratott a partnerek körében.
Az aktuális feladatokról megtudtuk:

  • Szeptember 30-áig el kell készíteni a köztes beszámolóhoz szükséges anyagot, táblázatokat.
  • Workshopot kell szervezni, amelyen külsős szakembereknek mutatják be a projektet. A résztvevők körét a későbbiekben pontosítják. A workshopra várhatóan november második felében vagy decemberben kerül sor.
  • Ha elkészül a gyűrűskönyv (előreláthatólag 2013 elején), az ebben található anyagokat felhasználva a Zwack tagiskola tanáraival is megismertetik a projektet.

-       A zárótalálkozóra 2013. szeptember 16-18. között kerül sor Berlinben. Felmerült egy köztes találkozó ötlete is. Ezzel kapcsolatban két javaslat is megfogalmazódott: 2013. április 18-20. között Berlinben egy találkozó, ahol országonként egy fő vesz részt. Vagy: egyéni konzultáció Berlinben szintén országonként egy fővel. A részleteket később tisztázzuk – sorolta a későbbi dátumokat Baukó Anita Eszter.
A találkozó során a résztvevőknek lehetőségük volt kicsit Breslaut, a várost is megismerni, a lengyel kollégák szabadidős programot szerveztek számukra.