Verset mondanak és olvasnak a Békszisek is

A költészet napja alkalmából a Békéscsabai Jókai Színházban újra megrendezik a 24 órás versmondó és versolvasó fesztivált. A Versfolyam április 10-én 12 órakor kezdődik, és másnap, József Attila születésnapján délben ér véget. 

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is részt vesz a programban az intézmények között a BéKSZI minden tagiskolája, csütörtökön 8 és 9 óra között Marton József főigazgató a házigazda, díszvendége Czégény Gyula békéscsabai tankerületi igazgató.
A BéKSZI Trefort Ágoston Műszaki Tagiskolájának kilenc diákja olvassa fel kedvenc versét, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Arany János, József Attila, Kaffka Margit és Ady Endre költeményeit. Tokárné Csóka Aranka magyartanár tanítványai tavaly kórusban léptek fel, most egyenként. Önként vállalták a szereplést, szeretnek verset mondani, ki mernek állni, akár hazafias, akár lírai művel. A tanárnő elmondta, hogy a szabadon választott verseket megtanulják szépen felolvasni a szakiskolás és szakközépiskolás diákok.
A Zwack tagiskolából is kilenc tanuló olvas fel a Versfolyamon. Martincsek Edit programszervezőtől megtudtam, tavaly annyira tetszett a gyerekeknek a program, hogy az idén hívtak új tanulókat is a szereplésre. A 12. és 13. évfolyamos diákok is a kortárs magyar költészetből válogattak, a felsorolt költőkön kívül még Pilinszky Jánostól és Baráth Gyulától is hoznak verset.
A Kós tagiskolában már szeptember óta készülnek a Versfolyamra. Petri Miklós magyartanár számolt be az előzményekről: a 10. osztályosok kívülről megtanulják a műveket, amiket maguk választanak ki az ősszel megkapott listáról. Minden évben kötelező a 20. századi magyar irodalom, többek között Juhász Gyula, Tóth Árpád, Nagy László költészete, és persze meg kell tanulni a Himnuszt, a Szózatot is. Az egész osztály készül, és előző nap döntik el, kik képviselik az iskolát a rendezvényen.