A bányatavakhoz kirándultak a BéKSZI kollégistái

 A csapat, a nevelőtanárok irányításával közel másfél óra alatt sétált el a nagyjából hat kilométerre elterülő Csaba-tó mellé, ahol kiváló természeti környezet, és nem mellékesen kitűnő időjárás várta őket. A kiérkezést követően, alig néhány perc múlva már égtek a tüzek, s kezdődhetett a főzőverseny. A kollégium vezetése ugyanis az idén először főzőversenyt hirdetett a szintek között, ennek megfelelően négy bográcsban készült a krumplipaprikás, sőt egy ötödikkel a tanárok is „beszálltak” a versengésbe. Az alapanyagok biztosítása nem akármilyen szervező munkát igényelt, végül mindent, még a tűzifát is sikerült előteremteni ahhoz, hogy ízletes ebédet költhessenek el a kirándulók. A krumplit, hagymát Rózsa Zoltán tanár úrnak, a fűszereket Pallag Gézáné Jutka néninek, míg a kenyér zömét a Cakaj Pékségnek köszönhettük. A házi kolbászt pedig a diákok segítségével sikerült beszerezni. Szerencsére a kollégium kapott a BéKSZI-től egy kisteherautót, így Futaki Sándornak, az intézmény gondnokának nem okozott gondot az élelmiszer kiszállítása sem. 

Az alkalmi szakácsok szerencsére segítőre találtak, hiszen többségük életében először ragadott fakanalat. Mézes Mihály, a kollégium nyugdíjas nevelőtanára ugyanis elvállata, hogy ha kell, besegít a szorgoskodó fiúknak. 

Amíg rotyogott a bográcsban a paprikás, megkezdődtek a játékos és sportversenyek is. A kishal fogó versenyt a 2-3. szint, a mini pályás focit pedig a földszint nyerte, míg az óriás dzsenga és az óriás malom játékban egyaránt Tóth Domonkos diadalmaskodott. A horgásztó körüli futóverseny végén pedig Halasi Patrik szakította át a célvonal jelképes szalagját.

A versenyek, no meg a friss levegő megtette a hatását, az öt bográcsban megfőtt krumplipaprikás ugyanis villámgyorsan elfogyott, s kiderült az is, hogy a harmadik emelet tanulói voltak a legjobb szakácsok, mert a zsűri őket sorolta az első helyre.