Pénteken indulnak Lipcsébe

 

Július 6-án irány Lipcse! Pataki Ferenc műszaki igazgatóhelyettes szakmai gyakorlatra visz a BéKSZI Trefort tagiskolájából öt gépgyártás-technológiai technikust, pénteken indulnak autóval. A tanulók a Leonardo diákmobilitási projekt keretében augusztus 2-áig dolgoznak Németországban. A június elseje és 2013. november 30. között megvalósuló programra nyert támogatás összege 17 766 euró. A közös nyelv természetesen a német lesz, de a fiúk közül hárman angolul is beszélnek. 

 

Tanévzárás a BéKSZI-ben

A BÉKSZI három tagiskolája és kollégiuma június 29-én, pénteken tartotta tanévzáró tantestületi értekezletét. A Kós, a Trefort és a Zwack tagiskola, valamint a József Attila kollégium külön-külön értékelte a 2011-2012-es tanév eredményeit. Marton József főigazgató pedig intézményszintű beszámolót tartott, amelyben az elmúlt év tapasztalatait összegezte, majd a következő időszak főbb feladatait ismertette kollégáival.

Nyári ügyelet

 

Nyári Ügyeleti napok

 
Intézményünkben a tagiskolákban az alábbi ügyeleti napokon lehet ügyet intézni (pl. igazolás).

  • július 11.           9:00-14:00-ig
  • július 25.           9:00-14:00-ig 
  • augusztus 08.   9:00-14:00-ig 
  • augusztus 22.   9:00-14:00-ig

 

Nagyüzem a Kazinczy utcai építkezésen

Korábban csak szakaszosan, félemeletenként, június 20-án már az egész területet birtokba vették a mesterek a Kazinczy utcai, volt 10-es iskola épületében, ahol március végétől zajlik az átalakítás. Gőzerővel folyik a munka, hiszen a BéKSZI Kós Károly tagiskolájának évnyitójára el kell készülni a munkálatokkal.

A Trefort fiúkórus két hangversenye

Két hangversenyt adott az elmúlt hetekben Békéscsabán a Trefort Ágoston Fiúkórus Surinásné Tóth Olga vezetésével. Június 6-án a Fiume szállóban léptek fel fél órás műsorukkal a Pedagógus Szakszervezet meghívására. Másnap pedig a Kormányhivatal vendégei voltak a Derkovits soron, amikor az országos középiskolai versenyek legjobbjainak tiszteletére rendeztek fogadást.
Ezek a meghívások, rendezvények, ahogyan az immár hagyományos karácsonyi ünnepi hangversenyek is, a város kulturális, zenei kínálatát gazdagítják és a trefortos fiúk tehetségét mutatják, jó hírnevét öregbítik.

Énekesek és kosarasok Lengyelországban

> Képgaléria <

Négy napot töltött nemrég Lengyelországban a BéKSZI Trefort tagiskolájának 46 tagú küldöttsége. A hét tanár és 38 diák (+ az autóbusz sofőrje) május 31-én indult Békéscsabáról, Poprádnál megálltak, és este hatra érkeztek Myslenicébe, az ottani partnerintézményéhez.
A Zespól Szkól egészségügyi szakképző iskola volt, amelynek profilját turisztikai, idegenforgalmi és kereskedelmi képzéssel bővítették. A csapatot finom vacsorával várták, ami után még egy kis városnézésre is maradt idő és erő a hosszú utazás ellenére. 

Pedagógiai módszerét édesanyjától tanulta

 

Vlcskó Pál, a BéKSZI szakmai főigazgató-helyettese rangos elismerést kapott nemrégiben, pedagógusnap alkalmából a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa elismerést vehette át a városi közgyűléstől. A kitüntetés apropóján tanári hitvallásáról, a csapatmunka jelentőségéről és a pedagógusok társadalmi elismertségéről beszélgettünk.

Nemzetközi projekttalálkozó Szentendrén

Az Egészségesen a szakmai életben, Egészségkompetencia mint minőségi faktor című projekt legutóbbi találkozóját Szentendrén tartották meg június 11-13. között. Mint arról már beszámoltunk, a 2011. október 1-jétől 2013. szeptember 30-áig megvalósítandó programban kilenc partner vesz részt: 2 német, 2 osztrák, 2 magyar és 3 lengyel. A koordináló intézmény a német BGZ elnevezésű cég, és a projekt nyelve a német.
Az első találkozót Berlinben, a másodikat Murauban (Ausztriában) rendezték meg, a magyarországi volt a harmadik alkalom az eszmecserére. A szentendrei tapasztalatokról Baukó Anita Eszter koordinátort, a BéKSZI Zwack tagiskolájának igazgatóhelyettesét kérdeztem.

Gyerekeink boldogulása a legnagyobb kitüntetés

Benkóné Dudás Piroskát olyan pedagógusnak ismerem, akinek a legnagyobb elismerést diákjainak boldogulása jelenti, illetve a tanítványoktól, szüleiktől kapott szeretet, tisztelet, megbecsülés. A BéKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolájának igazgatója kimagasló munkájáért nemrég Gasztronómiáért Érdemérmet kapott, amit május 25-én a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség közgyűlésén Krivács András elnök adott át. A kitüntetettel a rangos szakmai elismerés és egyáltalán a díjak jelentőségéről, üzenetéről, valamint pedagógusi hitvallásáról beszélgettünk.

Egészségnap versenyekkel

 

Rendhagyó egészségnapot szervezett a BéKSZI Trefort Ágoston Műszaki Tagiskolája június 8-án. Ezen a pénteken a 12. évfolyamok kivételével minden osztály - tanári kísérettel - Békésről, Dobozról, Gerláról, Gyuláról kerékpárral érkezett Póstelekre.

 

Ciril betűk és magyar beszéd Kárpátalján

 

A Határtalanul pályázat keretében az ukrajnai Karácsfalva (Karacsin) Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumából 21 tanuló és három kísérő volt a BéKSZI vendége Békéscsabán április 14-étől 17-éig.

Szakmai gyakorlat Lipcsében

 

Lipcsébe utazhatnak szakmai gyakorlatra két turnusban 28-28 napra öten a BéKSZI Trefort tagiskolájából. A németországi diákmobilitási projekt június elseje és 2013. november 30. között valósul meg, a nyert támogatás összege 17 766 euró. A mentor és kísérő tanár Pataki Ferenc műszaki igazgatóhelyettes.

 

Pedagógusnapi kitüntetések

Pedagógusnap alkalmából mint minden évben, most is köszöntötték a BéKSZI tanárait, oktatóit, az ünnepséget a Kós, a Trefort és a Zwack tagiskolában pénteken rendezték meg. 

Környezetvédelmet tanultak és világot láttak

 

A Comenius-program keretében a BéKSZI 2011 szeptemberétől 2013 augusztusáig vesz részt abban a projektben, amelynek célja a környezettudatosság erősítése a szakképzésben, illetve végül az EMAS- (Eco-Management and Audit Scheme) tanúsítvány megszerzése. Eddig három projekttalálkozót tartottak, a finnországi Kokemäkiban tavaly ősszel, idén januárban a csehországi Plzenben, legutóbb pedig az olaszországi Modenában. A korábbi kettőről már beszámoltunk, ezúttal Kruzsic László projektkoordinátor tanítványait kérdeztük külföldi tapasztalataikról.

ESTI 2012 máj-jún vizsgbeosztás

 

Az első emeleten a lányos szakasz

Három szinten összesen kilenc tanterem, a második emeleten már kész a festés, a korallpiros és narancsszínű falak melegséget árasztanak. Benyitunk az egyik ajtón, zsákszövettapéta, narancs olajlábazat, felette világos krémszínű a fal, a lakkozott parketta ragyog, mint a tükör. A második emelet három tantermébe már akár be is lehetne költözni. A Kazinczy utcai, volt 10-es iskola épületében járunk, ahol március végétől javában zajlik az átalakítás. Ideköltözik nyáron a BéKSZI Kós Károly tagiskolája a Baross utca 1-3. szám alól, és ősztől már itt folytatódik a szakképzés.  

A Zwack témája az egészséges táplálkozás

 

A projekt teljes német nyelvű címe így hangzik: GIB 8! - Gesund im Berufsleben, Gesundheitskompetenz als Qualitätsfaktor. Magyarul: Figyelj! – Egészségesen a szakmai életben, Egészségkompetencia mint minőségi faktor. A pályázat lényegéről, jelentőségéről, arról, hogy kik vesznek részt a projektben, és milyen találkozóra készülnek Szentendrén, Baukó Anita Eszter koordinátort kérdeztem.

 

Pünkösdi utazás Kárpátaljára

A Határtalanul pályázat keretében az ukrajnai Karácsfalva (Karacsin) Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumából 21 tanuló és három kísérő volt a BéKSZI vendége április 14-étől 17-éig. Május 25-én, pünkösd előtti pénteken reggel 8 órakor pedig a  József Attila Kollégium csapata indul viszontlátogatásra, ahonnan majd 29-én az esti órákban érkeznek haza.

Továbbképzés és fejlesztés

Hatmillió forintot nyert a BéKSZI Trefort Ágoston Műszaki Tagiskolája a TÁMOP 3.1.7. pályázaton, az összeg egy része pedagógus-továbbképzésre, a másik felszerelés-korszerűsítésre fordítható.

Németország, Svájc, Hollandia és Spanyolország új célpont a szakmai gyakorlatok térképén

A korábbi hathoz újabb nyolc nyertes pályázat társult a BéKSZI-ben; így már nyolc országban 14 uniós projekt segíti a szakképzés, oktatás, nevelés színvonalának emelését, az európai kitekintést, a pedagógusok továbbképzését.

Szakma után is lehet érettségizni!

Május 11-éig hirdetett pótfelvételt a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium huszonkét szakképesítés megszerzésére. A tagiskolák tájékoztatása szerint a felhívás eredménnyel járt, még az utolsó napokban is érkeztek jelentkezések a szakközépiskolai négy-, illetve szakiskolai hároméves képzésekre, valamint az állami ösztöndíjjal támogatott szakmákra.

Szakmai vizsgák minden tagiskolában

Az írásbeli érettségik folytatódnak még a héten a középiskolákban. Május 15-én biológiából, másnap földrajzból, majd fizikából és informatikából vizsgáznak a tanulók, a BéKSZI Zwack tagiskolájában május 21-én kereskedelmi-marketing alapismeretekből, május 25-én pedig vendéglátás-idegenforgalmi alapismeretekből adnak számot tudásukról.
A szakmai írásbeli vizsgák is május 15-én kezdődnek, a Kósban ezen a napon írnak a kőműves, ács, festő és burkoló tanulók, a bútorasztalosok május 15-én és 16-án, a járműfényezők is 15-én. Május 16-án vizsgáznak írásban a kozmetikus, kárpitos, fodrász, fényképész és irodai asszisztens tanulók.

Aaro és Santtu otthon érezte magát Békéscsabán

Aaro Antero Koivula és Santtu Antero Huoponen a Leonardo diákmobilitási program keretében egy hónapot töltött Békéscsabán szakmai gyakorlaton. Két nagy beruházáson dolgoztak a Hartmann Kft.-nél, amely jelenleg az Agóra-projekt keretében a kulturális központot és a parkolóházat építi a belvárosban.

Történelem után idegen nyelvek

Történelemből május 9-én, szerdán érettségiztek a végzősök,  ez a vizsga is rendben lezajlott, rendkívüli esemény nem történt. Az írásbeli feladatsornak mintegy 60 százaléka a magyar, 40 százaléka az egyetemes történelemhez kapcsolódott. A feladatok felét a XIX. és a XX. század történelme alapján állították össze.

Magyar és matek: nem volt nehéz!

Ünneplőbe öltözött vizsgázók, napról napra hullámzó izgalom, feszültség, megkönnyebbülés – ez jellemezte leginkább az írásbeli érettségik hetét a BéKSZI Trefort és Zwack tagiskolájában. A Zwackban 171, a Trefortban 110 tanuló tett írásbeli érettségi vizsgát. 
Tuskáné Papp Erzsébet tanügyi főigazgató-helyettes mindkét iskola vizsgáit figyelemmel kísérte; mint mondta, rendben zajlottak az írásbelik, semmilyen zavaró körülmény, probléma nem merült fel.

Szaktudás mellé biztatás a ballagóknak

A BéKSZI Zwack József tagiskolájában az idén 11 osztályban 298 tanuló végzett. A nyelvi osztály 5, a többi szakképzős osztály 4, a szakiskolás osztályok pedig 2 évig jártak a Keribe. A 11 évfolyam nevében Rácz Adrienn, a végzősök nevében Obsuszt Gerda mondott búcsúbeszédet. A BéKSZI-nagydíjat Mitykó Annamária kapta, a KERI-díjat pedig Pál Erika, a legjobb sportoló címet Szólik Tamás érdemelte ki.
A május 5-én délután a Városi Sportcsarnokban megtartott ballagáson Benkóné Dudás Piroska tagiskola-igazgató búcsúzott tanítványaitól, megszívlelendő gondolatokkal engedte útnak a fiatalokat.

Több mint 800 fiatal szakember a BéKSZI-ből

A Békéscsabai Központi Szakképző Iskola több mint 900 diákja ballagott a múlt hét végén; a Kós Károly tagiskolában 220, a Trefortban több mint 400, a Zwackban 298 tanuló fejezte be tanulmányait.

Kerisek Az ember tragédiájában

Az Ádámok és Évák Jókai színházbeli szereplése nagy esemény volt a BéKSZI Zwack tagiskolájának életében is. A keriseknek Az ember tragédiája XV., a Paradicsomon kívül című színét sorsolták a szervezők.
Madách Imre drámai költeményének ez az utolsó, befejező jelenete, amelyből kiderül, Lucifer terve majdnem sikerül, hiszen Ádám úgy dönt, hogy öngyilkos lesz. Végzetes tervétől Éva tartja vissza, amikor közli vele, hogy anyának érzi magát. Ádám a jelenetek során mindig a hit, az eszme és a csalódás, a jóra és szépre törekvő ember jelképe. Éva a sokszínű, folyton megújuló természeté és a szépségé. Lucifer testesíti meg az örökké kételkedő, mindent tagadó embert.

Sikeres Keri piknik az esőben

A Keri piknik programját az eső sem tudta megzavarni, a programot beköltöztették a sátrak, esernyők alá, és ott folytatódott a főzés. A versenyek jó részét sikerült az épületben megtartani, és az aulában ebédeltek a résztvevők.  

Az boldogul, aki jókor lép jó helyre

 A BéKSZI Trefort Ágoston Műszaki Tagiskolája május 5-én, szombaton 9 órától tartotta ballagási ünnepségét. A tanulók a kijelölt tantermekben gyülekeztek az utolsó osztályfőnöki órára. Kicsengetés után végigvonultak az iskola épületén, búcsút vettek megszokott termeiktől, majd a Telep utcán át az Előre FC stadionjába indultak, ahol az ünnepséget a meghívott vendégekkel, a családtagokkal, rokonokkal, ismerősökkel együtt megtartották.

A Trefortból összesen 14 osztály ballagott az idén, 13 nappalis és egy estis évfolyam, azaz több mint 400 tanuló vett búcsút iskolájától.